KETTŐ

Magasan fent, a Császári Központ felett, toronyházbeli lakosztályában Kirtan Loor elmosolyodott. Itt, a torony legtetején csak a denevérhéják a társai, akik a szellőzők rostélyai mögött rendezkedtek be, meg a különleges ügynökök, akik innen tartják szemmel a várost, és rohamosztagos páncél meg maszk nélkül is elég zordon külsővel rendelkeznek. Innen, a tetőről Kirtan Loor mindent szemmel tarthatott, ami felett uralma volt.

És amit lerombolhatott.

Ysanne Isard megbízta őt a Palpatine Ellenlázadási Front megszervezésével és vezetésével. Tudta, hogy Isard nem vár tőle grandiózus eredményeket. Olyan tág teret kapott, hogy azt már kellemetlennek érezte. Képes volt tönkretenni az új Köztársaság működőképességét. Le tudta lassítani a bolygó átvételét, és akadályokat tudott gördíteni az adminisztráció átvételének útjába. Ysanne Isard szándéka szerint bosszantó, nyugtalanító és minden területen észlelhető akciókkal kellett zavarnia az átmenetet.

Kirtan Loor tudta, hogy ennél többre képes. Évekkel ezelőtt, amikor még a CorSec birodalmi összekötő tisztje volt, álmodni sem mert volna arról, hogy ilyen magasra emelkedhet, s ilyen halálos játékot űzhet. Mindig ambiciózus ember volt, és felettébb elégedett önmagával és a képességeivel. Legnagyobb erőssége a memóriája, amely valóságos információáradatot képes befogadni, és amely sosem halványult el. Bármit látott, olvasott vagy hallott, azt bármikor elő tudta hívni a memóriájából, különösen a bűnözők és bürokraták adatait.

Az emlékezetébe vetett bizalma azonban bizonytalanságot is szült. Elképesztő memóriabéli teljesítményei csodálattal töltötték el az ellenségeit, akik joggal feltételezték, hogy mindent tud róluk, s a rendelkezésére álló információkból mindig a helyes következtetéseket vonja le. És mivel eleve feltételezték, hogy mindent tud, amit ők tudnak, olyasmit is elmondtak neki, amire rá sem kérdezett. Felesleges információkkal terhelték, és ettől atrófiája lett.

Ysanne Isard, amikor a Császári Központba rendelte, nyíltan megmondta neki, hogy csak akkor fog boldogulni, ha mindent megismer, és semmit sem feltételez. Kezdetben szigorúan ellenőrizte, de erről fokozatosan leszokott, így lehetőséget adott Loornak az önálló gondolkodásra. Mire Isard elhagyta a Császári Központot, már maximálisan megbízott benne, s tudta, hogy kellőképpen meg tudja zavarni a Lázadókat.

És ami még fontosabb, Kirtan Loor meg volt győződve arról, hogy mindent megtehet, amit akar, talán még annál is többet.

Fentről, a magasból letekintett a távolban gyülekező előkelőségekre, és a Corran Hornt gyászoló tömegre. Bár megvetette politikai céljaikat, magában csatlakozott a gyászukhoz. Corran Horn volt az ő nemezise. Már a Korélián meggyűlölték egymást, és Loor másfél évig vadászott Hornra, miután az eltűnt a Koréliáról. A hajtóvadászatot akkor hagyta abba, amikor Ysanne Isard a Császári Központba hívatta, s amikor kiderült, hogy Loor a Coruscanton maradt, már nem volt kedve felújítani a magánháborút.

Természetesen Corran Horn személye aligha ritkította meg Coruscanton élő ellenségeinek légióját. Közöttük is előkelő helyen állt Airen Cracken tábornok, a Szövetségi Hírszerzés feje. Cracken kémekből és ügynökökből álló szervezete a főváros minden zugát átkutatták már Loor után, s ezzel nem kevés feladatot adtak a Birodalom hasonló ügyekkel foglalkozó alattvalóinak. Cracken - vagy Kraken, ahogy Loor emberei előszeretettel ejtik a nevét - nehéz ellenfél volt Loor számára.

Kirtan azt is tudta, hogy számos olyan ellensége van, aki szívesen végezne vele egy személyes vendetta során. Például az egész Zsiványkommandó Antillestől az újoncokig bezárólag, mind szíves örömest megölnék őt. Még a közéjük beférkőzött kém is, pedig neki biztonságot ígért. Még ha nem is volt közvetlen köze Corran halálához, azok, akik tudták, hogy gyűlölik egymást, ezt a tényt szívesen sorakoztatják fel a többi ellene felhozott vádpont mellé.

Iella Wessiri az utolsó CorSec-alkalmazott, akire Loor vadászott, de mert ő a Császári Központban lakik, nem volt sürgős eset. Ő sosem üldözte a bűnözőket olyan könyörtelenül, mint Horn. Amíg Corran a puszta erejét is bevetette a nyomozás során, addig Iella apró nyomokon indult el, és azokból szerzett előnyt magának ott, ahol Corran a brutalitásával jutott előre. E tekintetben Wessiri üldözése amolyan árnyjátékká fajult, s ettől vált az egész még veszélyesebbé.

Loor elfordult az ablaktól, és az asztalán álló holotáblán nyüzsgő kis embereket nézte. A ceremóniát bolygószerte sugározta a holográf, de el fog jutni az adás a galaxis legtávolabbi zugába is. Látta, amint Borsk Fey'lya és Antilles egy ideig beszélgetnek, azután szétválnak. Mindenki inkább apró játékszernek tűnt a szemében, mint valóságos embernek. Ettől igen könnyen titánnak képzelhette magát - nem, inkább császárnak -, aki uralkodik az apró bogárnépség felett.

Felvette az asztalról a távirányítót, és megnyomott rajta egy gombot. Egy sor fény gyúlt ki rajta, majd a közepén villogni kezdett egy vörös gomb. Hüvelykujját felette nyugtatta egy percig, majd elmosolyodott, és egy határozott mozdulattal kikapcsolta. Visszatette a készüléket az asztalra.

Egy éve talán még megnyomta volna a gombot, hogy felrobbantsa az emelvényt, amit az emberei jó előre aláaknáztak. Egyetlen könnyed ujjmozdulattal tüzet és fájdalmat küldhetett volna a tömegre, elsöpörhette volna az áruló birodalmi adminisztrátorokat, és a Zsiványkommandót is. És tudta, hogy ha lehetősége van rá, bármelyik embere beindítja a Nergon 14 tölteteket, ahogyan a birodalmi haderő vezérkarának bármelyik tisztje is megtenné.

Loor azonban nem. Isard számtalanszor kihangsúlyozta, hogy mielőtt a Birodalom régi fényében ismét helyreáll, a Lázadóknak meg kell halniuk. Azt is szokta mondani, a Császár a jedi lovagok kiirtásával a munka nagyobb részét elvégezte, a Lázadók már csak a kisebb fenyegetést jelentik, de azt sem szabad elfelejteni, hogy túlélték mind a Császárt, mind a jediket. Csak teljes elpusztításuk után állhat vissza a Birodalom hatalma galaxisszerte. És a Lázadók megsemmisítéséhez sokkal kifinomultabb módszerek szükségesek, mint holmi tribünök meg bolygók robbantgatása. Vibroszablyával nem lehet a Halálcsillag ellen menni.

A Zsiványkommandóval most nem lehet végezni, mert ők Tycho Celchu tárgyalása miatt nagyon is szem előtt vannak. Cracken elég sok bizonyítékot nyilvánosságra hozott, ami Tycho bűnösségét bizonyítja, és Loor elégedetten állapította meg, hogy Cracken embereit mindez meglehetősen lefoglalja. A bizonyítékok elég mesterkéltnek és megkérdőjelezhetőnek tűnhettek, még a Zsiványkommandó azon tagjai előtt is, akik valamilyen mértékben hittek Tycho ártatlanságában. Mindez konfliktust eredményez Coruscant felszabadítói és a politikusok között, akik lényegében olyan pilóta tárgyalására készülnek, aki a világ biztonságáért kockáztatta az életét. És ha a Lázadóknak kételyei támadnak az új Köztársaság vezetőivel kapcsolatban, akkor vajon az egyszerű polgárok hogyan bízhatnak meg új vezetőikben?

A Krytos-vírus tovább bonyolította a helyzetet. Ezt Loor felügyelete alatt a birodalmi tudósok fejlesztették ki, és alattomos módon a bolygó inhumán lakosságát támadta meg. Alig három héttel a fertőzést követően az áldozat a végső, halálos stádiumba lép. Egy hét után a vírus elképesztő gyorsasággal szaporodni kezd, és valósággal szétrobbantja a gazdatest sejtjeit. Az izmok meggyengülnek, összeomlanak, szétrepednek, miközben a beteg minden pórusából, testnyílásából vérzik. A keletkező gusztustalan folyadék fertőző, és bár bactával valamelyest kordában tartható, bizonyos esetekben gyógyítható is, a lázadóknak nem áll rendelkezésükre annyi bacta, amennyivel valamennyi beteget meg tudnák gyógyítani.

A bacta ára felszökött, a készletek elapadtak. Az emberek titokban kezdték felhalmozni, és a pletykák, miszerint a kór az embereket is kezdi megtámadni, pánikhullámokat okozott. Máris számos világ karantént rendelt el a Coruscantról érkező hajók számára, hogy a járvány terjedését megakadályozza, s ne gyengítse tovább az Új Köztársaság gazdaságát, és rontsa a hatóságok hitelét.

A bürokratáknak nagy gondot jelentett az elővigyázatossági intézkedések megindokolása, mivel az ember immúnis a kórra. Az immunitás okán pedig egyre nőtt a feszültség az új Köztársaság humán és inhumán lakossága között.

Loor elmosolyodott. Volt annyira előrelátó, hogy felhalmozott egy nagyobb készlet bactát, amit most kis tételekben eladhat. Az ilyen akciók miatt a Lázadók olyan szervezeteket hívnak életre és finanszíroznak, melyeknek fenntartása nagy anyagi érvágás a számukra. A dolog iróniája, hogy ez nem csökkentette a felfedezéstől és felelősségre vonástól való félelmet.

Loor nagyon jól tudta, hogy ha lebukik, halálbüntetés jár neki, a dolog mégsem bátortalanította el. Rádöbbent ugyanis, hogy a Lázadók saját taktikáját ellenük fordíthatja. Visszaadhatja nekik mindazt a félelmet és fejvesztettséget, amit a Lázadók uralma alatt a Birodalom átélt. Lesből fog lecsapni, találomra kiválasztott célpontokra. Bosszújának tárgya sosem lesz egyértelmű, így senki nem fogja biztonságban érezni magát.

Tudta, hogy cselekedetét durva terrorizmusnak fogják tartani, de ő nem akart kegyetlenkedni. Ma például megsemmisíthette volna a tribünt a sírhely mellett. Sokan ott maradtak volna, s akik nem, megkönnyebbülten sóhajthattak volna fel, hogy nem voltak az áldozatok között. Mindenesetre az emberek a jövőben a hasonló, nyilvános helyeket nem tekintették volna biztonságosnak. És ha holnap a bactakezelő helyek vagy raktárak valamelyikét robbantja fel, akkor a lakosságnak a gyógyulásba vetett reményét foszlatja szét.

Azzal, hogy stratégiailag kevésbé fontos célpontokat választ, megzavarja a lakosságot, amely katonai beavatkozást fog követelni. Ha pedig a tömeg valamelyik hivatalnok ellen fordul, azt ő célba veszi, és attól a tömeg hatalmat érez a kezében. Megadja nekik az áldozat kiválasztásának örömét, ezáltal eleven és virágzó kapcsolata lesz a tömegekkel. Ő lesz a jótevő meg a rémálom, a tömeg pedig az ő áldozata és a támogatója lesz az arc nélküli gonosz, akire számítanak, ugyanakkor igyekeznek rejtve maradni előtte.

Egykor ellenezte egy kormányellenes szervezet felállítását, ma azonban üdvösnek tartaná a tevékenységüket, ha megfelelő zavart tudnak kelteni az Új Köztársaság vezetőinek körében. A tény, hogy a Lázadók sosem alkalmazták a nyílt terror eszközét, nem zavarta. Az ő céljuk egy új kormányzat felállítása, az övé pedig lerombolni mindent, amit a Lázadók megalkotnak. Anarchiába akarta fullasztani a dolgokat, hogy elégedetlenséget szítson a vezetők és a hatóságok ellen. Ha ez sikerül, a küldetését teljesítette, és visszatérhet a Birodalom.

Megint kézbe vette a távirányítót, és az ablakhoz lépett. Lent, az ünnepség helyszínén apró színfoltokat látott: az oszladozó tömeg utolsó képviselői igyekeztek otthonaikba. A holotáblájára pillantva látta, hogy egyikük sem jelentős személyiség. Kiválasztott egy nőt, megvárta, amíg a robbanás várható középpontjába ér, azután megnyomta a gombot.

Egy sor robbanás rázta meg a tribün környékét. Keleten, az egyik épületre biggyesztett emelvény megingott, előrebukott, és a mélybe zuhant. A rajta tartózkodó mintegy fél tucat ember konfettiként zuhant utána. Egyiküknek sikerült megkapaszkodnia a fent maradt gerendába, és éppen visszahúzta magát a biztonságos területre, amikor egy másik robbanás a többiek után küldte.

Újabb robbanások fémet csavartak meg, acélüveget zúztak porrá. A többi épületre szerelt páholyok is összeomlottak, rajtuk rovarok módjára, kétségbeesetten kapaszkodtak a vérző emberek. Por- és füstfelhő szállt fel az emlékhelyet körülvevő ferrobeton gyűrűből, egy robbanás nagy darabokat hasított ki belőle, és láthatóvá tette a fémrudakat.

Végül Loor is megérezte a torony tetején a robbanások rezgéshullámát. A denevérhéják kétségbeesetten csapkodtak a szárnyukkal, hogy megőrizzék egyensúlyukat, de végül mind felröppentek. Heves szárnycsattogtatás közepette körözni kezdtek, és lassú spirálban lefelé ereszkedtek. Loor ismerte őket annyira, hogy tudta, először a napfényre került gránitcsigákat fogyasztják el, azután a robbanás áldozatainak húsát kezdik majd ki.

- Jó vadászatot! - kívánta nekik. - Lakjatok jól! Hamarosan még több ennivalót prezentálok nektek. Lakomázzatok csak ellenségeim tetemein, s akkor együtt gyarapodunk azon a világon, amit a sajátjuknak hisznek.